...
... |
© Petika | |
| ...és mondá az Úr: legyen világosság! | ||
| És lõn világosság! | ||
| És Isten teremtett hegyeket, völgyeket, | ||
| napfényt és kék eget, folyókat, réteket, | ||
| növényeket, állatokat, illatozó virágokat, | ||
| és Isten megteremtette az embert. | ||
| És az ember megteremtette a fegyvert... | ||
| A Föld, az öreg sárgolyó már nyugalomra vágyna, | ||
| de elönti újból, s újra az erõszak hulláma. | ||
| Testébõl, mint tüskék, rakéták merednek | ||
| feltépni a lassan gyógyuló sebeket. | ||
| Lakói, bár önmagukat értelmesnek mondják, | ||
| pusztító eszközeiket ezerszámra ontják. | ||
| Miközben milliók éhségtõl szenvednek | ||
| élelem helyett is bombákat termelnek. | ||
| 'Mit alkotott az ember ezer év alatt, | ||
| mindent elsöpörhet egy sötét pillanat. | ||
| De itt a megoldás: a neutrontöltet! | ||
| Házad megkíméli, csupán téged öl meg. | ||
| ... és mondá az Úr: legyen világosság! | ||
| És lõn világosság! | ||
| De az ember agyában még nem gyúlt fel a lámpa! | ||
| Még sötétet áraszt benne a pusztítás vágya. ... | ||
| Elõzõ vers Következõ vers Az oldal tetejére |
|
|