Kémtörténet 
  © Petika

Nem írta a titkosírás
hol van a kémlelő nyílás.
Nem tudta, hogy lépteit
kém-műholdak kémlelik.
Lebukott hát szegény kém.
Bele is halt szegénykém.

Boncasztalon halott kémet
boncolnak a halottkémek.
Vérvétel az első lépcső,
vérrel telik meg a kémcső.
Kiderül majd az is talán:
Miért van rés a kém agyán?

Megnézni a halott szívét
keresik az éles szikét.
Egy kéz a szívbe markol, ó!
A látvány szívbemarkoló!
Kémünk sokat adna érte,
ha ezt még láthatná élve.

Hogy kerül vajon a képbe
Piroska és Hófehérke,
a csúf sárkány, s a mostoha?
Nem tudhatjuk meg soha.
Köszönet a hét törpének,
véget ért a kémtörténet.

A történetnek vége ugyan,
ám az élet tovább suhan.
És bár a lebukott kémnek
hamar véget ért az élet,
nevét továbbviszi fia.
(Kedvenc tárgya a kémia.)

 
Kémünk ma is élne talán, ha az utca végén
nem találja el a golyó, s nem dől rá a kémény.
 
Elõzõ vers Következõ vers Az oldal tetejére