Hazafelé (fizetésnapon)	© Petika
A város mintha megszédült volna,
úgy érzem, hogy a villanypózna
szembejön velem.
S míg nézem a póznát elmerülten
észreveszem, hogy elterültem
az aszftitleszőnyegen.
Feltápászkodom, torkomon lemegy még két korsó sör,
a következő lámpaoszlop ismerősként üdvözöl.
Továbbmegyek, bár a járda egyre jobban kanyarog,
szemem előtt színes körök keveréke kavarog.
A kereszteződéshez érve aztán találgatom: merre tovább?
Melyik úton találok több hétfőn nyitvatartó kocsmát?
Felhörpintek három korsót mire végre rájövök:
Nem is hétfő van ma, hanem vasárnap, vagy csütörtök?!
Kilépek a kocsmából és azt hiszem, hogy álmodok:
Körülöttem minden ember jobbra-balra tántorog.
Éjfélkor az árokparton csodálkozva ébredek:
Az út mellett álló tölgyfa vajon mitől szédeleg?
A kapuhoz érve aztán előveszem kulcsomat,
de hiába tapogatok, nem lelem a kulcslyukat.
Valaki a hátam mögött figyelmezetet csendesen:
A kilincset a lábtörlőn hiába is keresem.
Később aztán mi történt, már nem emlékszem pontosan,
az ágy alá hogy kerültem talptól fülig kormosan?
S bár az elmúlt éjszakának emléke még hiányos,
a jelszavam továbbra is: KŐBÁNYAI VILÁGOS!
Világos!
Előző vers Következő vers Az oldal tetejére